A tárgyak arannyal való bevonása már az időszámításunk előtti Egyiptomban is kedvelt eljárás volt. Legkorábbi példákat az arany felhasználásáról az ókori sírokból előkerült tárgyakon láthatunk, pl. Tutanhamon szarkofágján.
Bőségesek arannyal való díszítésben a koronázási és kegyeleti tárgyak, de a bizánci és kora keresztény korban már az ikonfestészet is mutat szép példákat.
Az aranyozás a táblafestészet legrégebbi technikáinak egyike. Nem csak a tárgy értékét növelte az aranyréteg – az arany a művészetben nem szín volt, hanem isteni jelképként szimbolikus jelentéssel bírt. Az egyházművészet mellett az aranyozás nagy jelentőséget kapott a pompa művészetében a barokk idején, később a szecesszió korában került ismét előtérbe.
 |
| Klimt híres aranyozással készült festménye |
Alapvetően kétféle fő irányzat létezik melyeket tovább lehet bontani a módszerekben és anyag használatban látható eltérések miatt.
Folyékony aranyozás: Ezt szokták “poraranyozásnak” is nevezni. Ez az egyszerűbb módszer, amikor finomra reszelt, őrölt aranyport “poraranyt” valamilyen kötőanyaggal és nedvesítőszerrel keverve, abból folyékony aranyfestéket csinálnak. Ezt ecsettel lehet a felületre felhordani, úgy ahogyan a festéket is szokás.
 |
| Folyékony arany |
Füst aranyozás: Ez a bonyolultabb módszer, egyben ez adja a szebb végeredményt is. A füstaranyozás során nagyon finomra kilapított aranylemezkéket, un. “füstlemezeket” ragasztanak az aranyozandó felületre.
 | |
| Arany színű metálfüst fólia |
Ezek a füstlemezek olyan vékonyak, hogy egy kisebb légfuvallat is képes elfújni azt, és enyhe érintésre is szakadhat, szétmállhat. Emiatt nevezik füstlemeznek ezt az anyagot.
Metálozásról akkor beszélünk, ha a füstlemez nem valódi aranyból, hanem más fémekből készült. Ún. imitáció.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése