Színminták - avagy derítsd ki, mivel van dolgod!

 

A fenti fotón láthatjátok annak a füzetemnek az egyik lapját, amibe színenként csoportosítva színmintákat festek azokból a festékekből, amiket megvásárolok. A színminták mellett feltüntetem, hogy melyik gyártó, melyik névre hallgató festékével van dolgom, hogy milyen a fedőképessége és milyen pigmentekből készült. Ezek az információk sokszor leolvashatók a tubusról, de néha az interneten kell rá vadászni (pl a gyártó oldalán vagy művészboltok weboldalán).

Az ilyen színminta kiválóan reprezentálja, hogy az ugyanolyan névre hallgató festékek színárnyalata milyen eltérő lehet. Azt is mutathatja, hogy egy pigmentnek többféle árnyalata is létezhet (pl. cadmium yellow)

Segítség lehet abban is egy ilyen színminta, hogy ha kifogy valamelyik festékem, akkor melyik másik áll hozzá a legközelebb, mivel helyettesíthetem.

A színminták nagy segítséget nyújthatnak akkor is, ha a festményünkhöz a megfelelő árnyalatot keressük.

Ahogy láthatjátok, a színminta nem csak a tiszta, tubusból kinyomott festéket tartalmazza (ez a sor elején található), hanem a szín fehérrel való derítésének négy fokozatát is, egyre több fehéret adva a festékhez, kivilágosítva azt. Ez a fehérítés nagyon szépen megmutathatja, hogy mekkora színezőereje van a festékünknek:  ha egy festéknek nagy a színező ereje, akkor sokkal több árnyalatot ki lehet belőle keverni.

Pl. az Extra Renesans Naples yellow festéknél látható, hogy csak néhány árnyalatot lehet belőle keverni, míg a Griffin Alkyd Cadmium yellow medium festék sokkal több árnyalatot produkál (a kikevert 5 árnyalatnál sokkal többet is ki lehetne hozni belőle)

A fehérrel való derítés arra is rámutathat, hogy egy adott festék színárnyalata merrefelé hajlik el. Hogy mit értek ezalatt? Legyen erre egy példa az alábbi két színminta, ahol mindkettő Cadmium yellow medium, ráadásul eredeti pigmentből (PY35 = cadmium yellow). Ha a két festék tiszta mintáit hasonlítom össze is érzékelhető, hogy van köztük halvány eltérés, ami fehérrel derítve nyilvánvalóbbá teszi, hogy a felső egy melegebb, narancsosabb árnyalat.

Szemléletesebb lehet egy ilyen árnyalat felderítés, ha sötétebb színről van szó. Pl itt van ez a kétféle szürke, aminél a színek az elején még elég hasonlónak tűnnek, ám a fehér közreműködésével fény derül arra, hogy míg a fenti egy barnásabb szürke, addig az alsó kékesebb.

 A színminták egy másik csoportja lehet az, ha a festéket higított állapotban egyre több rétegben hordjuk fel egymásra. Igy a festék árnyalatának valódi, nem fehérrel kevert fokozatai mutatkozhatnak meg. Az alábbi példánál földszínekkel dolgoztam. A legfelső sorban az eredeti szín van úgy, ahogy a tubusból kikentem. Alatta pedig a festék 9 fokozatú "sötétítése", vagyis míg a legalsó sorban a szín egy rétegben van, addig fentről a második sorban kilenc rétegben van egymásra festve.

Egy ilyen színminta akkor jöhet jól, ha festéskor lazúrozást alkalmazunk. Erről egy másik blogbejegyzésben olvashatsz.

Nagyon fontos színminta-táblázatnak tartom azt, amikor a rendelkezésünkre álló festékeket egymással keverve hozunk létre új színeket. Rengeteget lehet belőle tanulni, kiismerni a színeket, a saját festékeinket, jobban megérteni mivel van dolgunk.

Az alábbi színtáblázatokban az látható, hogy milyen színek keverhetőek ki abból a 14 festékből, amiket kiválasztottam. A felső öt sor a Louvre cég Lemon yellow (citrom sárga) festékének, míg az alsó öt sor a Primary yellow (ami voltaképp egy világos kadmium sárgának feleltethető meg) variációit tartalmazza. 

Az első oszlopban az adott szín látható, fehérrel derítve, ahogy fentebb már meséltem róla. A többi oszlopban az adott szín egy másik (másik 13) színnel való keverésének eredményét mutatja, amikor az adott szín nagyobb arányban van a keverékben, mint a másik.

Fent, az oszlopok tetején van utalás arra, hogy melyik a másik szín (CYL= cadmium yellow light, YO= yellow ochre...stb).

Az oszlop legfelső sora a két festék keverésének eredményét mutatja, míg az alatta lévő négy sorban a kikavart szín fehérrel való világosítását prezentálja.

Összesen 7 ilyen lapom van, 2-2 szín variációival. Ez az első lap, az első két sárga színhez tartozó mintákkal.

Tisztában vagyok vele, hogy nem lehet az összes festékünknek az egymással való keverésének minden variációját kidolgozni. Vagyis ki lehet, de az tényleg nagy feladat és valahol szükségtelen is. Számomra ez a 14 szín elegendő volt ahhoz, hogy jobban megértsem a színkeverést. És ha ezt megértjük, akkor már könnyebben kiigazodunk azokon a festékeinken is, amik nem szerepelnek a táblázatainkban.

Ha pl. egy adott zöldet szeretnék kikeverni, akkor ahhoz valamilyen sárgára, illetve kékre vagy feketére van szükségem. Igy ha végignézem azokat a lapjaimat, ahol ezek a színek az alapszínek, akkor láthatom, hogy milyen variációim vannak. 

A fenti tábla két féle sárga variációit ábrázolja. A tábla egyértelműen mutatja, hogy az utolsó hat oszlopban zöldes keverékek jöttek létre. Ebből az első négy kék színekkel való keverésből (cobalt kék, ultramarine kék, cerulan kék és porosz kék). Az ötödik oszlopban feketével való keverék jött létre. Az utolsó oszlop azért lóg ki a sorból, mert ott eleve egy zöld szín volt az alapszín, s ez lett keverve a sárgákkal.

Ha úgy állítod össze az alapszíneket, amikből egy ilyen színmintát létre akarsz hozni, hogy a főbb színek (sárgák, pirosak, kékek, fekete) jellemző árnyalataival dolgozol, akkor az a későbbiekben informatív lehet számodra, hogy egy adott színhez az alapszínek melyik árnyalatához közeli festékekkel érheted el a kívánt eredményt. 

Nálam ez a 14 szín úgy lett összeállítva, hogy főleg olyan színeket választottam, amikkel jellemzőbben dolgozom, illetve amik egy-egy alapszín sötétebb-világosabb változatát, illetve egy másik alapszín felé mozdulását tükrözik:

- citromsárga (sárga, ami kicsit a kék felé hajlik, ráadásul világos)

- világos cadmium sárga (sárga, ami enyhén a piros felé hajlik)

- közepes kadmium sárga (sárga, ami erősebben hajlik a piros felé)

- okkerságra (sárga földszín)

- világos kadmium piros (piros, ami enyhén a sárga felé hajlik)

- alizarin kármin (piros ami enyhén a kék felé hajlik)

- indián vörös (vörös földszín)

- burnt umber (barna földszín)

- kobalt kék (nagyon kicsit hajlik el a sárga felé)

- ultramarine kék (kék, ami a piros felé hajlik el)

- celuran kék (kék, ami kicsit erősebben hajlik a sárga felé)

- porosz kék (enyhén a sárga felé hajlik, erőteljes sötétkék)

- elefántcsont fekete 

- viridian zöld (ezt a véletlen hozta, hogy ne maradjon üresen az utolsó oszlop)

Tehát ha egy bizonyos zöldet akarok kikavarni, akkor fellapozom a táblázataimat, s megkeresem azt a színt, ami a legközelebb áll ahhoz, amit ki szeretnék kavarni. Ha megtalálom, akkor látom, hogy azt melyik két színből kevertem ki. Ha az pl a citrom sárga és a celuran kék, akkor tudom, hogy egy kékes felé hajló sárga és egy sárga felé hajló kékre lesz szükségem, és azt, hogy pl. olyan kék vagy sárga,  ami a piros felé hajlik nem lesz jó.

Itt két féle kék keverési variációit láthatjátok. Az első oszlopban van az adott kék tisztán, a többi oszlopban a többi színnel való keverékeit, ahol az alap kék szín van nagyobb arányban 

A színkeverés lehetőségei

Amikor színkeverésről beszélek, akkor háromféle dologra tudok gondolni. Az egyik úgymond az elmélet, a másik a gyakorlat. A harmadik meg az elméletnek az a része, amit gyakorlatilag meg lehet valósítani.

Az elméleti rész arról szól, hogy hogyan kell létrehozni - vagyis milyen színekből - pl. egy narancssárgát. Azért mondom, hogy létrehozni, mert ha a "keverés" szót használom, az már erőteljesebben utal a gyakorlati részre. 

Az elmélet része a színkerék, a színkör, a színcsillag, a színgömb... szóval minden, ami azt taglalja, hogy ha veszel egy adott színt, akkor azt milyen más színekből áll, illetve ha veszel különféle színeket, akkor abból mi keletkezik. 

A gyakorlati elméleti részbe sorolom azt, amit egy másik blogomban már említettem, vagyis, hogy mi van a tubusban. Ez elmélet abból a tekintetből, hogy itt is arról beszélünk, hogy milyen színt milyen színnel keverve kapom meg azt, amit szeretnék. Viszont gyakorlati abból a szempontból, hogy az elméleti piros, sárga, kék nem létezik. A tubusban kapható színek az esetek nagy többségében az elméleti alapszínek egy-egy árnyalatát tartalmazzák, amik a másik két alapszín irányába mozdulnak el. 

Hogy világosabb legyen, nézzük meg újra a színkört:

A három fő alapszín egymáshoz képest 60 fokban helyezkedik el a színkörön. A sárga, ami legfelül van, tubusban nem létezik. Csak olyan sárgák vannak, amik vagy a kék (vagyis ha a fenti ábrát nézed a sárgászöld) irányába mozdulnak el - ezek a citromsárga-jellegű sárgák. Illetve vannak a piros (vagyis a sárgásnarancs) irányába elmozduló sárgák - mint pl. kadmium sárgák.
Ugyanígy a kék vagy a sárga irányába (kékeszöld) vagy a piros irányába (kékesibolya) mozdul el. Az előbbire példa a cerulan kék, az utóbbira az ultramarine kék.
A piros is kétfelé tud elmozdulni: a sárga felé (vörösesnarancs), ide sorolhatóak a kadmium pirosak, és a kék felé (vörösesibolya), ezek például a kárminok.
Azért jó tisztában lenni a festékeiddel, hogy melyik szín melyik irányba mozdul el, mert az sokat segít abban, hogy egy másodlagos vagy harmadlagos színt melyik festékeidből tudsz kikeverni. Pl egy szép narancssárgát egy citromsárgából és egy kárminból sose fogsz kikeverni. Azért nem, mert mindkét szín valamilyen mennyiségben a kéket is tartalmazza, így egy "koszos", leginkább barnás jellegű "narancssárgát" tudsz csak kikavarni. Ha egy szép narancsot akarsz, akkor nagyobb sikerrel  jársz, ha egy piros felé hajló sárgával és egy sárga felé hajló pirossal próbálkozol, tehát pl. egy kadmium sárgával és egy kadmium pirossal. Még a kadmium sárga és a kármin keveréke is hozhat valami szép keveréket, de a kármin kék-tartalma miatt valószínű, hogy annak is lesz egy csipetnyi barnás árnyalata.


A színkeverés gyakorlati részén pedig azt értem, hogy technikailag hogy keverhetőek egymással a festékek. Itt lényegtelen, hogy milyen színről van szó, ez inkább arról szól, hogyan kerüljenek egymás mellé gyakorlatban, a vászonra a festékek. Ezen belül is beszélhetünk a színek, pontosabban a festékek tényleges - fizikai - keveréséről, illetve az optikai keverésről, amikor az egymás mellé festett színek együtthatásával alakul ki a kevert szín.

Az alábbi ábrákkal szemléltetném a módozatokat, ha nem is teljeskörűen.
Az alábbi ábrán négy szekciót láthattok. Mindnek a tetején egy égetett sziéna és egy kobaltkék festékpötty jelzi, hogy ez van a palettán (vagy a tubusban). Míg az alsó fele a vásznat jelképezi.
Az első szekcióban azt láthatjátok, hogy a kétféle festéket a vászonra kenés előtt összekeverem. Egy homogén elegyet hozok létre belőle, s az így létrejött sötétbarnát viszem fel a vászonra. Vagyis itt a két festék teljesen össze van keverve.
A második szekcióban azt illusztrálom, hogy a kétféle festék nem teljesen homogén, csak nagyjából van összekeverve. A vászonra felhordva ezt az elegyet, a két festék különböző keveredéseit láthatjuk: van ahol csak a sziéna barnája, van ahol csak a kobaltkék, van ahol a két festék keveredésének változatai jelennek meg. Az ilyen fajta festékkeveréshez nagyon passzol a festőkés használata.

A harmadik szekcióban egy nedves-a-nedvesen (angolul: wet-on-wet) technikával készült keverés láthattok. A vászonra először a kék festék került felhordásra, s rögtön utána (amíg még nedves volt) lett a másik festék rá- vagy inkább belekenve. Ennél a módszernél is lehet játszani azzal, hogy a két festék mennyire keveredjen egymással: lehetnek területek, ahol az egyik érvényesül jobban, van, ahol a másik.
A negyedik szekcióban pointilista módszerrel "kevertem" a két festéket. Ez azt jelenti, hogy a két festékből pöttyöket festettem egymás mellé, néhol esetleg egymásra, s így többnyire a két festék egymás-mellettisége hozza létre a szemünkben a "keveredését" a festékeknek.
Ime egy-két példa az utóbbi, pointilista technikára:

Ezeket a képeket jellemzően távolabbról kell szemlélni, mert közvetlen közelről nem mindig értelmezhető, hogy mit látunk. Távolabbról szemlélve az egymás mellé felrakott festékek színe optikailag keveredik, s az egymás mellé festett sárga és piros így kelt narancsos benyomást.

A színkeverési technikák ötödik fajtája a sfumato, ahol nedves és száraz verziót is megkülönböztetünk.
A nedves sfumato voltaképp két festéknek a vásznon nedvesen történő olyan összedolgozása, amivel fátyolos, ködös, légies átmenet valósul meg a színek között. Nagyon szépen, finoman lehet ezzel a fényes-árnyékos részeket összekötő félárnyékos-félvilágos részeket is megteremtve létrehozni az átmenetet. Erre a megoldásra a legjellemzőbb példája Leonardo Mona Lisája:

A száraz sfumatoval szintén meg lehet teremteni a fokozatos átmeneteket. Ennél a technikánál, ahogy a neve is utal rá: szárazon dolgozunk, ami azt jelenti, hogy az alsó festékréteg száradása után hordjuk fel rá a felső festékréteget, azt is úgy, hogy semmilyen festőszert sem használunk. Voltaképp úgy dolgozunk, mintha az ecsetből ki akarnánk törölni a benne maradt festéket, s mindezt a vásznon csinálnánk. Az alábbi képemen a körte sárgára festése után a vöröses árnyalatú festék ilyen módszerrel lett felhordva, illetve a kék háttére a sárgás festék.

Látszik, ahogy a sárga alapra felhordott vörös festék egyre halványabb,ahogy kezd kifogyni az ecsetből a festék. Ahol vékonyabb, ott jobban érvényesül a két szín optikai összeolvadása, míg ahol a felső szín erősebb, jobban takar, ott vörösebb, ahol több látszik az alsóból, ott sárgább.

Az hatodik színkeverési lehetőség a lazúrozás. A lazúrozásnál a lényeg, hogy az alsó rétegként felhordott festéket itt hagyjuk megszáradni, ahogy a száraz sfumatonál is, csak itt a felső réteget vagy rétegeket festőszerrel higítva horjuk fel, amitől az áttetsző réteget, ún. lazúrt hoz létre. Ennél a módszernél is optikai színkeverés jön létre, hiszen a két festéket nem keverjük össze, mint pl. az első számú módszernél, hanem a két festékrétegről visszaverődő fények összhatásaként jön létre. Az alábbi festményemnél valamelyest talán érzékelhető, hogy mind az égen, mind a sziklákon több vékony réteg van egymásra festve. Ráadásul különféle színek, ami által lágy átmenetek és különféle árnyalatok alakultak ki.

Az utoljára taglalt színkeverési módszer, ami a hetedik a sorban, az a visszakaparás. Ez is optikai keverés. Itt is megkülönböztetünk nedves és száraz megoldást, ami abban különbözik, hogy az alsó már megszáradt rétegre felhordott felső festékréteg meg van-e száradva.
A nedves megoldásnál a felhordott felső festékrétegből bármilyen eszközzel (festőkés, ecset szára, köröm, villa stb) visszaszedünk, így azokon a területeken, ahol ez megvalósul, ott ki fog látszani az alatta levő réteg színe. S így fog a két szín együttes hatása érvényesülni.
Száraz megoldásnál a felső száraz réteget kaparjuk vissza. Ekkor nehezebben kontrollálható, hogy az alsóbb rétegnek hol van a határa. Könnyen lehet, hogy akár azt is visszakaparjuk.

A két bal oldali minta nedvesen lett visszakaparva, míg a jobb oldaliak szárazon. Látható is, hogy a száraz technikánál az alsó festékréteget is sikerült felkaparni, így ez nem hoz olyan szép eredményt, mint a nedves kaparásos technika.

Ez a visszakaparás használható nem mint színkeverés, hanem mint mintarajzolás egy festmény festésekor. A még nedves festékbe karcolva akár egy csipketerítő mintáját, akár fák törzseit vagy fűszálakat is kialakíthatunk. Ezt a technikát sgraffitonak nevezik.
Egy szép példa erre Rembrandt idős kori önarcképe, ahol hajszálaknál figyelhető meg ez a technika:

Mi van a tubusban?

A festékek csomagolása, ami nem csak tubus lehet, elárulhat egy-két dolgot annak, aki tudja, hogy a jelek mit jelentenek. Sajnos vannak gyártók, akik elég szűkösen mérik az információt arról, hogy milyen festék van a csomagolásban. Ilyenkor még segítségünkre lehet az internet, ahol esetleg fellelhető az az információ, amire szükségünk van. De nézzük, miről is van szó!

A legelső, ami irányadó lehet, a festék színe, amire utalhat a csomagolás színe és a rajta feltüntetett név. Pl egy piros színnél van piros sáv a tubuson, és a neve rajta van akár többféle nyelven is, pl. cadmium red light, ami egy kadmium világos pirosra utal. A kadmium maga egy olyan pigment, ami a festék nevében annak az eredetére utal. De lehetnek olyan fantázianevei is egy festéknek, amiből nem tudunk következtetni arra, hogy az milyen pigmentből készült, pl. skyblue vagyis égkék.

Ez egy Cadmium red light szinű piros. A +++ jel a fényállóságra utal. A teli kocka jel a fedőképességre. A 303 a szín kódja az adott festéksorozatban (van Gogh). A Series 2 jel van Gogh feje fölött az árkategóriára utal.

Vannak gyártók, akik a csomagoláson egy nemzetközi jelzéssel is utalnak arra, hogy a festék milyen pigmentből készült. Ez a jelzés általában P-vel kezdődik, ami a Pigment szóra utal. Majd egy 1-2 betű következik, ami a pigment színére utal (B-blue vagyis kék, R- red vagyis piros stb), s ezután egy szám, ami a pigment nemzetközi besorolására utal. Van ugyanis egy pigment adatbázis, amibe minden olyan pigment bekerül, amiből festéket csináltak bármikori is. Ezen a linken megtaláljátok ezt az adatbázist:
http://www.artiscreation.com/Color_of_Art.html

Az itt látható három tubuson aláhúztam, ahol látszik a pigmentek jelzése. Az elsőnél PR177 (ez egy alizarin carmin). A másodiknál PY74 és PY65 (ez egy cadmium yellow light hue ,ami azt jelenti, hogy két pigmentből kevert szín, ráadásul imitáció, tehát nem valódi kadmium sárga, aminek a jelzése PY35 lenne). A harmadiknál PR101, ami egy szintetikus vasoxid vörösre utal, ami adott esetben light red névre hallgat.
Emellett láthatjátok a fedőképességre utaló jelzéseket is: az üres, a félig üres és a teli négyzetet.

Az is előfordulhat, hogy a gyártó egy bizonyos szín, aminek a neve utal a származására (pl a fent említett kadmium piros) nem kadmium piros pigmentből keveri ki, hanem másfajta pigmentekből. Ilyenkor ez a szín nem valódi kadmium piros, amit szokás a csomagoláson is feltüntetni. Ezt a szín neve utáni HUE vagy IMIT szavakkal jelzik. Vagyis ha azt látjátok egy festék csomagolásán, hogy CADMIUM RED LIGHT HUE, akkor biztosak lehettek benne, hogy ez egy nem valódi kadmium piros pigmentből készült festék, hanem csak utánzat. Ha a gyártó netán a pigmentek számát is feltünteti a csomagoláson, akkor az is kiderülhet, hogy milyen pigmentekből is készítette ezt a színt. És valószínű, hogy nem a PR108 fog szerepelni rajta, ami a valódi kadmium piros pigmentre utalna. (Az előző képen pont azt láthatjátok, hogy a cadmium világos sárga egy imitáció, és két másfajta pigmentből keverték ki).


Fontos még egy festéknél, hogy milyen a fedőképessége. Ez azt jelenti, hogy ha a festéket rákenjük egy másik színre, akkor az alatta lévő mennyire látszik ki alóla. Vagyis a felső réteg eltakarja-e, elfedi-e az alatta lévőt. Ilyen szempontból jellemzően négyféle kategóriába sorolják a gyártók a festékeket: fedő, félig fedő, átlátszó, félig átlátszó (opaque, semi-opaque, transparent, semi-transparent). Jellemzően egy négyzet vagy egy kör jellel utalnak rá a csomagoláson. Ami vagy teli (=fedő) vagy üres(=átlátszó), avagy félig teli. Ezekre láthattok itt példát:

Itt karikával van jelezve a fedőképesség.

Itt négyzettel van jelölve a fedőképesség.

Utalhatnak még a csomagoláson arra is, hogy egy festék mennyire tartós (permanent). Rendszerint A betűvel jelzik a normál, AA -val az extrém tartósságot.

A festék szinkódja felett olvasható az első kettőn, hogy Permanence A, míg a harmadik AA.

 A festék fényállósága is olyan jellemző, ami érdekelni szokta a festőket. Ez voltaképp azt jelenti, hogy a festék, amit felkenünk mennyire fog ellenállni a fény fakító hatásának. Erre a gyártók utalhatnak + vagy * jelekkel is. Gyártónként változhat, hogy 3 vagy 5 kategóriát alakítanak-e ki. S ettől függően kerülhet a csomagolásra 1-5 számú jel a fényállóságra utalva. Értelemszerűen minél több, annál fényállóbb.

Itt + jelek jelzik a fényállóságot.

Ezenkívül szerepelhet olyasmi is a csomagoláson, hogy Series 1 (2-3-4-5). Ez azt jelenti, hogy a gyártó az általa használt pigmenteket 1-5 árkategóriába sorolta, s minél nagyobb ez a szám, annál drágább az adott festék. Pl a Winsor&Newton gyártó cég Griffin Alkyd olajfestékénél a Yellow Ochre (sárga okker) szín Series 1 besorolású, míg az Alizarin crimson (Alizarin kármin) Series 2. Igy a 37 ml-s tubus esetén az okker jelenleg kb 2000, míg a kármin kb 2400 Ft-ba kerül.

Itt mindkét festék Series 2-be tartozik.

Vannak gyártók, ahol nem hoznak létre ilyen kategóriákat, hanem az összes színt egy áron adják. Ilyen esetben biztos, hogy vannak olyan színek a sorozatban, amik vagy nem eredetiek vagy nem tartalmaznak kellő mennyiségű pigmentet, hogy ugyanazon az alacsonyabb áron tudják kinálni, mint a többit. Vagyis ebben az esetben a kármin valószínűleg utánzat vagy gyengébb lesz a színezőképesség.

Annyit még elmondanék, hogy a festékek neve, ha a pigment adatbázisból indulok ki, akkor ugyanarra a pigmentre , vagyis ugyanarra a színre utal. De ha a különféle gyártók azonos elnevezésű festékeit vizsgálom, akkor már találhatok eltéréseket. Jellemzően ez akkor van, ha a gyártó nem az eredeti pigmenttel dolgozott. Tehát a festék színének a neve nem feltétlenül jelenti ugyanazt a színt. Ezért érdemes kitapasztalni, hogy melyik gyártó festékei jönnek be, s ott nagyobb az esély, hogy ami ma kadmium piros, az holnap is az. Bár volt már olyan tapasztalásom, hogy egy gyártó váltott, s a korábban eredeti pigmentből készült festékét átváltotta utánzatra. Olyan is volt, hogy egy szín eltűnt vagy hogy egy másik került be a színsorukba.

Ez a két tubus a Winsor&Newton gyártó Griffin Alkyd olajfestékének két tubusát mutatja. A második tubus a régebbi. Látható, hogy a Cobalt blue eredeti, és eszerint Series 2-be tartozó, drágább fajta volt. Később lecserélték az eredeti kobalt kéket utánzatra. Ez az első tubus, ahol látszik, hogy HUE, és ez az imitáció már olcsóbb Series 1-be került át, mivel a helyettesítő festék olcsóbb, mint az eredeti kobalt kék.

A fenti két tubus hátulján látszik, hogy az eredeti kobalt kék valóban valódi pigmentből készült: PB28. Míg az utánzat háromféle pigmentből lett kikeverve: PB29, PB15:1, PBk6. Az is látható, hogy míg az eredeti kobalt kék áttetsző volt, addig az utánzat fedőképessége már teljes.

Egyébként nem érdemes egy teljes színsort megvásárolni. Sokkal kifizetődőbb megtanulni, hogyan lehet a festékeket egymással keverni, s így létrehozni pl. egy narancssárgát. Erről majd egy másik bejegyzésben még szó lesz.

Még annyit, hogy a neten általában fellelhető egy-egy gyártó festékeinek színsorát bemutató kártya (color chart), amire úgy lehet rátalálni, ha a keresőbe beütjük a gyártó és a festék nevét, illetve a color chart szót. Mellékelek ide egy ilyet, ami a Winton&Newton cég Winton olajfestékének a színkártyája. Ezen látható, hogy feltüntetik rajta a festék nevét, tartósságát, fedőképességét, fényállóságát, de a pigmentek számát már nem. Hogy egy-egy gyártó milyen adatokat tesz közzé, az itt is elég változatos.

Aranyozás, metálozás

 

A tárgyak arannyal való bevonása már az időszámításunk előtti Egyiptomban is kedvelt eljárás volt. Legkorábbi példákat az arany felhasználásáról az ókori sírokból előkerült tárgyakon láthatunk, pl. Tutanhamon szarkofágján.

Bőségesek arannyal való díszítésben a koronázási és kegyeleti tárgyak, de a bizánci és kora keresztény korban már az ikonfestészet is mutat szép példákat. 

Az aranyozás a táblafestészet legrégebbi technikáinak egyike. Nem csak a tárgy értékét növelte az aranyréteg – az arany a művészetben nem szín volt, hanem isteni jelképként szimbolikus jelentéssel bírt. Az egyházművészet mellett az aranyozás nagy jelentőséget kapott a pompa művészetében a barokk idején, később a szecesszió korában került ismét előtérbe.

Klimt híres aranyozással készült festménye

Alapvetően kétféle fő irányzat létezik melyeket tovább lehet bontani a módszerekben és anyag használatban látható eltérések miatt.

Folyékony aranyozás: Ezt szokták “poraranyozásnak” is nevezni. Ez az egyszerűbb módszer, amikor finomra reszelt, őrölt aranyport “poraranyt” valamilyen kötőanyaggal és nedvesítőszerrel keverve, abból folyékony aranyfestéket csinálnak. Ezt ecsettel lehet a felületre felhordani, úgy ahogyan a festéket is szokás.

Folyékony arany

 Füst aranyozás: Ez a bonyolultabb módszer, egyben ez adja a szebb végeredményt is. A füstaranyozás során nagyon finomra kilapított aranylemezkéket, un. “füstlemezeket” ragasztanak az aranyozandó felületre. 

Arany színű metálfüst fólia

Ezek a füstlemezek olyan vékonyak, hogy egy kisebb légfuvallat is képes elfújni azt, és enyhe érintésre is szakadhat, szétmállhat. Emiatt nevezik füstlemeznek ezt az anyagot.

Metálozásról akkor beszélünk, ha a füstlemez nem valódi aranyból, hanem más fémekből készült. Ún. imitáció.

Az alapozás fajtái

Ahogy azt már az egyik előző leckében említettem, a különféle alapok, amikre festeni szeretnénk (papír, karton, deszka, farost, vászon stb) a legtöbb technika esetében alapozásra szorulnak.
Az akvarell technikánál nem kell alapozni a papírt, hiszen ott pont az a lényeg, hogy a papír beszívja a nedves festéket.

Hóvirágok akvarell technikával

Tájkép akvarell technikával

Az alapozás egyik funkciója, hogy az alap szívóképességét változtassa. Ezenkívül módosíthatjuk vele az alap színét, érdességét is.

A festőalapoknak általában olyan a szívóképessége, ami elvonja a rákent festékből a kötőanyagot, így a festék nehezebben kenhető, illetve ez a folyamat rontja a felhordott festék tartósságát.
A felhordott alapozásnak is van szívóképessége, amit gyakorlott festők a saját igényeik szerint be tudnak állítani az alapozó összetételét befolyásolva.

Általában háromféle alapozásról szoktunk beszélni, ha olajfestésről van szó: kréta- , félkréta- és olajalapozás.
Ha valaki saját magának akar alapozót készíteni, akkor általában az alábbi anyagokra van szüksége: enyv, krétapor, pigment, víz, olajkence.
A krétalap olaj nélkül készül, míg a félkréta kevesebb, az olajalap pedig több olajat tartalmaz. Az olaj az a tényező adott esetben, amivel az alap szívóképességét lehet módosítani: több olaj = kisebb szívóképesség.
A házilag készített alapozókhoz először az enyvet kell előkészíteni: egy napi áztatás után felmelegíteni. Hozzákeverni a megfelelő mennyiségű krétaport, ami töltőanyag szerepét tölti be, és a pigmentet, ami jellemzően titánfehér, de akár más szín is keverhető bele.
Az olaj nélkül készült kréta alap használható a vizesbázisú technikákhoz is, pl. akrilfestés. De ha már olajat is keverünk az alapozóba, akkor azt csak olajfestéshez tudjuk felhasználni.
Az alapozáshoz a művészboltokban kapható az úgynevezett akril gesso, ami nem csak akril, hanem olajfestéshez is megfelelő alapozó. Használata egyszerű, gyorsan szárad.

Ez egy általam is használt, jó ár-érték arányú akril gesso

Az alapozót jellemzően két rétegben szokás felhordani az alapra. Ha az első réteget vízszintesen hordtuk fel, akkor a következő függőleges irányú legyen.
Az alapozót fel lehet hordani ecsettel, ilyenkor az ecset nyomán hasonló mintázat alakulhat ki, mint egy vászon szövése.

Itt szépen látszik az ecset nyoma,amivel szálkás mintázatúvá tehetjük a sima farostot

Ha festőhengerrel hordjuk fel az alapozót, akkor a felület sokkal homogénebb, simább lesz.

Alapozás festőhengerrel (nekem a szivacsfejű vált be)

Ezenkívül akár még vakolókanállal is felhordhatjuk az alapozót. Ezzel akár érdesebb felületet is létrehozhatunk, ha az a szándékunk. De vászon esetén azt is elérhetjük vele, hogy eltüntetjük vele a vászon érdességét, ha az alapozót óvatosan belesimítjuk a szövetbe.

Vakolókanállal vagy valami hasonló eszközzel is felhordhatjuk az alapozót

Az alapozott felületet simábbá tehetjük úgy is, ha az alapozás után finom csiszolópapírral átcsiszoljuk. Ezt akkor érdemes csinálni, ha olyan képet készülünk festeni, aminél szeretnénk elkerülni a felület egyenetlenségeit, pl egy portré festésénél.


Az alapozással befolyásolhatjuk az alap színét. A saját készítésű alapozónál könnyebb a helyzetünk, hiszen még az elején hozzákeverhetünk bármilyen pigmentport az összetevőkhöz így befolyásolva az alapozás színét.
"Konyhakész" alapozónál a pigmentek hozzáadása már nehezebb feladat. Ilyen esetben inkább az alapozás után ajánlott átfesteni a már megszáradt alapozát.
A boltokban kapható az akril gesso fekete változata is.

Fekete akril gesso

Ezenkívül van egy módszer, amivel az alap színe is megőrizhető. Létezik a boltokban egy olyan akril kötőanyag (plextol), ami száradáskor áttetsző réteget képez. Ez az anyag többoldalúan felhasználható. Pl pigmenttel keverve akril festéket is készíthetünk belőle. De akár használható "alapozóként" is, ami adott esetben azt jelenti, hogy csökkenti az alap szívóképességét. Viszont, mivel áttetsző, látható marad az alap színe, amire néha igény lehet. Mivel ez a kötőanyag akrilbázisú, így vízben oldható, vagyis nem olajos, így elvileg ugyanúgy használható, mint egy gessó alapozás, tehát festhetünk rá akrillal és olajjal is.

Plextol - akril kötőanyag

A 12 osztású színkör

A tizenkét osztású színkör az alapszínekből épül fel. Az alapszíneket gondosan kiválasztva egy egyenlő oldalú háromszögbe helyezzük el úgy, hogy a sárga felül legyen, a kék balra, a vörös jobbra. A háromszög köré szerkesszük meg a kört, majd rajzoljuk bele egy hatszöget. A maradék háromszögekbe fessük meg a két-két első rendbeli színből kialakított három keverékszínt. Így megkapjuk a másodlagos színeket (narancs, zöld, ibolya). A másodrendbeli színeknek nem szabad közelíteni sem az egyikhez, sem a másik alapszínhez. A körtől megfelelő távolságra körgyűrűt rajzolunk, amelyet felosztunk 12 részre. A megfelelő helyekre felfestjük az első- és másodrendbeli színeket, a hiányzó helyekre pedig a harmadlagos színeket. Ezeket az üres hely két oldalán található első és második rendbeli színekből keverjük ki. Az így kialakult színkörben a színek a szivárvány és a színkép színeinek sorrendjét követik.

Milyen alapokat használhatunk a festéshez?

A tágabb értelemben vett festőalap általában két részből áll: a szűkebb értelemben vett alapból, ami lehet fa, vászon, papír, stb. illetve az alapozásból, vagyis egy olyan "festékrétegből", amit az alapra felkenünk.

Az, hogy mit használunk alapként meghatározhatja azt, hogy mivel festhetünk rá. És fordítva is: az, hogy mivel festünk, befolyással van arra, hogy milyen alapot használunk. Illetve azt hogyan készítjük elő.

Az akvarell (vízfestés) technikájának jellemző alapja a papír. Ami külön alapozást nem igényel. Farostra is lehet akvarell technikával dolgozni, amit előtte alapozni kell, s utána lakkozni kell a képet, hogy ne sérüljön.

Akvarell papírok

A gouache- és a tempera már többféle lehetőséget ad. Lehet vele papírra, fára, vászonra is festeni. A papírt nem, de a többi alapot alapozni érdemes.

Gouache festékek

A krétafestéseknél (por- és olajpasztell) jellemző alap a papír, de az olajpasztell sokoldalúbban használható, igy akár farostra is lehet vele dolgozni. Ezekben az esetekben sem kell a papírt alapozni.

Papírok pasztell technikához

Az olajfestésnél többféle alapot használhatunk és használtak az idők folyamán. Fadeszkát, funér- és farostlemezt, feszített és kasírozott vásznat, és többek közt lehet papírt, kartont is. Ebben az esetben viszont, a korábbi technikákkal szemben, a papírt is alapozni kell.

Farostlemezek

Feszített vásznak

 

Amíg csak az alapokról beszélünk, és nem az alapozásról, addig az akrilfestésre is azt mondható el, ami az olajfestésre. Talán annyi különbséggel, hogy az akril, mivel vizes bázisú technika, így akvarellként is használhatjuk, s ez esetben a papírt nem kell alapozni. Míg ha pasztózusabb, krémesebb formában festünk vele, akkor a papírt is célszerű alapozni.

Akril festési technikák

Tehát a papír használható a vizesbázisú festékekkel (akvarell, guache, tempera, akril) és a krétákkal alapozás nélkül, ilyenkor vagy akvarellszerűen használjuk a festékeket és kihasználjuk a papír nedvszívó képességét, vagy a papír rücskösségét használva marad rajta a festék.

Akvarell-papír

Ha kevésbé oldott formájú festékeket használunk (olaj- és akril), akkor már érdemes alapozni, hiszen ezekben az esetekben nem hasznos, ha nedvszívó a papír.

Papírból készült tömb olajfestéshez (akrilhoz is jó)

A farostlemezt mindenképp célszerű alapozni, mert különben a nedvszívóképessége folytán, ami ugyan kisebb, mint a papíré, de azért van neki - elszívja a festékből a kötőanyagot, amiért az nehezebben kenhető lesz, illetve a festék későbbi tartósságára sincs jó hatással. Alapozás nélkül a festék töredezhet, lepattoghat, leválhat.

Alapozott farostlemezek

Az alapozott farostra lehet szinte mindenféle technikával dolgozni. Talán kivétel a porpasztell. Használható akvarellszerű technikához is, bár lassabban szárad, mintha papírra dolgoznánk. És használható az olaj- és akriltechnikához is, valamint olajpasztell krétával is lehet rá festeni. A viasz- és temperafesték szintén használható.

Feszített vásznak

A feszített és a kasírozott vászon már kevésbé alkalmas az akvarellszerű alkotásokhoz. Vászonra jellemzően olajjal és akrillal, de temperával is lehet festeni. És a vásznat mindenképp alapozni kell.

Az alapok különféle tulajdonsággal bírnak.
A papírnak nagy a nedvszívóképessége, többféle érdességű felülete lehet, különféle méretben, színekben és vastagságban kapható. Tartósság szempontjából sérülékenyebb, mint a többi alap.

A fadeszkák és farostok kevésbé nedvszívóak. Használatukhoz alapozásra mindenképp szükség van. Különféle méretekben kapható, de bizonyos nagyság felett sérkülékenyebb, hajlamosabb a vetemedésre. Kisebb méretekben is könnyen törhet, sérülhet. Hatással van rá a környezet páratartalma.

A feszített vásznak egyik legnagyobb előnye, hogy olyan méretekben is előállítható, ami a többi alappal nem érhető el. Viszont sérülékenyebb a farostnál, és szintén érzékeny a környezeti hatásokra. Különféle minőségben, anyagban (pamut, len,kender, zsák) kaphatóak.

A farostnál és a vásznaknál a felület érdességét és színét igény szernt befolyásolni lehet az alapozással.

Még annyit, hogy a kasírozott vászon - ami voltaképp egy falemezre vagy farostlemezre - felragasztott vászon, ellenállóbb a sérülésekkel szemben, mint a vászon vagy a farost, de a méreteiben ugyanúgy korlátozott, ahogy a falemezek.

Kasírozott vásznak